Adventi nyereményjáték

Hódítanak a sajátmárkás szaloncukrok 2009.11.22.

A GfK Hungária ConsumerScan felméréséből kiderül, hogy a 2006-ban megnőtt a a szaloncukrok iránti kereslet és ennek eredményeképpen a fogyasztók által vásárolt mennyiség is nőtt. Cikkünkből az is kiderül, hogy a kereslet főként a sajátmárkás szaloncukrok felé irányult.
Hódítanak a sajátmárkás szaloncukrok

A tavaly karácsonyi szezonban, 2006. október-2007. januári időszakban, a vásárlók 4 százalékkal több szaloncukrot vásároltak, mint az azt megelőző év azonos időszakában, így mintegy 8 százalékkal nagyobb összeget hagyva a karácsonyi bevásárlás közepett a kasszáknál.

A kereslet főként a sajátmárkás szaloncukrok felé irányult: 2005-ben még a szaloncukor mennyiségi piacának tizedét adták a sajátmárkás termékek, egy évvel később azonban már 16 százalékra nőtt az arányuk. Ennek hátterében főként a saját és a gyártói márkák közötti árkülönbség húzódik meg, hiszen míg 1 kilogramm márkázott szaloncukor 2006-ban átlagosan 1078 forintba került, addig a sajátmárkás termékek 1 kilogrammját csaknem kétharmad áron, 668 forintért lehetett megkapni.
A sajátmárkás termékek előretörésére utaló további árulkodó jel, hogy egyre növekszik az azokat vásárló háztartások aránya is. A kimért szaloncukrok esetében 1 százalékpontos emelkedéssel 20 százalékra nőtt a sajátmárkás termékek vásárlói hatóköre, míg a zacskós kiszerelés esetében ugyanez a mutató 39 százalékról 41 százalékra nőtt. A dobozos szaloncukrok esetében 2005-höz képest nem nőtt a sajátmárkás terméket vásárló háztartások aránya, a családok 6 százaléka díszítette karácsonyfáját sajátmárkás dobozos szaloncukorral.

A különböző kiszerelési formák közül 2006-ban a zacskós volt a legnépszerűbb és egyben a legkelendőbb is, a háztartások által megvásárolt szaloncukor mennyiségének 58 százalékát adta, ami 7 százalékos növekedést jelent 2005-höz képest. Szintén növekszik a dobozos kiszerelésű szaloncukrok részesedése, melyből 17 százalékkal nagyobb mennyiséget vásároltak a háztartások. Bár 2005-höz képest a tavalyi szezonban a fogyasztók nagyobb aránya választotta a kimért szaloncukrokat, ezek a vásárlások összességében mégis mintegy 3 százalékkal kisebb mennyiséget tettek ki, mint az előző évben.

Forrás: GfK Hungária


< Vissza a karácsonyi cikkekhez <